Ez igaz a járni tanuló pici babától kezdve, a vagánykodó gördeszkásra, a sielőkre, a bringásokra, a csalókra, a világbajnokra, politikusokra, a diktátorokra, nagy birodalmakra és még ezernyi emberre, rendszerre és tevékenységre. Lásd a múltban a Római birodalom. Az akkori emberek azt gondolták: míg világ a világ a Római birodalom létezni fog...és mi lett a vége. Vagy a közeli múltban a Szovjetúnió... Na meg a a második Világháborúban a Harmadik birodalom. Mi maradt meg például a nagy náci németország tetteiből.... igen .....többek között dédszüleim karján lévő tetoválás, a rengeteg borzalmas élmény emléke ...a sok sok értelmetlenül elveszett ember élet... szertefoszlott álmok szétszakadt ...csonka családok...emlékképek amiket csak a sír tud feledtetni az emberrel.
Eleve kódolva van a bukása a fent felsoroltak mindegyikének, hiszen a bukás a fejlődés egyik mozgatórugója. A finom dolgokban is benne van mint egy baba botlása és a legkeményebb diktátor vezette birodalmak létében. Mivel az élet a világ és mi magunk emberek is állandóan változunk az örök paradoxon bele van kódolva génjeinkbe. Minden bukásnak más a tétje. Míg egy felkészületlen lusta diák bukása egy tantárgyból apróságnak tűnhet a világ szempontjából.....gondolhatnánk..... de lehet, hogy ezt a diákot pont az fogja inspirálni felnőtt életében nagy jó vagy épp gonosz tettekre, hogy volt egy ilyen élménye gyerekkorában. Persze az is lehet, hogy ez a bukás csupán megmarad egy fájó, de a világ számára jelentéktelen eseménynek. Diákunk életét ugyan lehet hogy olyan irányba viszi, ami rossz munkát, alacsonyabb fizetést és egy boldogtalan életet eredményez, de a szűk környezetén kívül maximum csak egy statisztikai adat lesz. Nem tudhatjuk, hogy milyen hatást gyakorolt egy-egy bukás olyan nagy emberekre, akik a világot tetteikkel befolyásolták, például Albert Einstein iskolai eredményei.
A bukást - legyen az egyszerű fizikai esés, vagy az életben félresiklott helyzet -, sokan kudarcként élik meg. Ha pofára esünk vagy padlóra kerülünk, akkor az esetek többségében már nincs lejjebb. Az az igazi hősiesség, ha fel tudunk állni. Nem is tehetünk mást, hiszen a kitartás arra ösztönöz minket, hogy álljunk talpra és folytassuk. Mikor azt gondoljuk, hogy a mi problémánk és gondunk, bukásunk milyen eget rengető és milyen elképesztő méretű, jusson eszünkbe, honnan kellett felállni nagyszüleinknek, dédszüleinknek a háború után. Ha a bukást úgy tudjuk kezelni, mint egy félresikerült kísérletet és tanulunk belőle, akkor előreviheti az életünket, hiszen mindannyian képesek vagyunk nagy dolgokra.
"A felhők közül előbb-utóbb előbújik a nap....."
Utolsó kommentek