canacsab

Már 14 évesen eldöntöttem hogy zenész leszek. Nem volt magasztos indok csupán imádtam a zenét. Na jó meg a csajok buktak a zenészekre...meg nem voltam egy sportos alkat. Akkor még. :) A lényeg hogy a döntés megszületett már csak hangszert kellett választani és gyerünk.  Persze nem volt ilyen egyszerű mert a zeneiskolában a "láttál-e már valaha csipkebokor rózsát" volt a legkeményebb zene és valljuk be nem valószínű hogy bármelyik kislány szívét megdobogtatta volna ennek a dalnak még egy virtuóz előadása sem.  Na meg a szolfézs... Nem elég hogy a suliban jegyeket osztogattak még itt is felelni meg marhaságokat tanulni.... Én zenélni akarok nem elméletekkel foglalkozni. Húú de bántam hogy akkor gyerekként nem tanultam meg azt a sok akkor feleslegesnek vélt anyagot. Kemény munkával az évek alatt kénytelen voltam bepótolni. Egy gyereknek azért nehéz ezt felfogni, amikor már ezrek előtt akar színpadra állni és begyűjteni az elismerő tapsot meg újjongást. Nem népdalokat  tanulni meg kottát olvasni. Szerencsére a szülők támogattak és gyorsan lett hangszer ... mi más zongora...

és amikor a kötelezők megvoltak akkor jöhetett a szabadon szárnyaló zenélés.  Az első saját szerzemények .. vagy valami olyasmik. Még szűz volt a fülem a kezem és azt gondoltam ez az év slágere. De nem! Ez sem vette el a kedvem. Tudtam hogy előbb utóbb eljön az én időm.  A menet az volt hogy referencia miatt kénytelen voltam megtanulni már híres előadók dalait. Mivel nem voltam ismert valami műsorral ki kellett állni az emberek elé. ...és talán majd egy Illés és egy Omega közé bepakolom a saját szerzeményem. Majd még több zenét megtanultam és egyszer csak már egy egész estét kitöltött a műsor. A fellépések először családi események, majd barátoknak és így tovább. 

Csak azt vettem észre hogy felnőtt lettem és nem a saját zenéket játszom hanem mások számait, feldolgozásokat és nem koncerteken hanem bálokon, esküvőkön zenélek. Lehetett vele keresni de ez igazán csak hobbinak volt mondható.  Egyszercsak lett vizsgám és hivatásos zenész lettem. Ekkor már izmos voltam. :)

Már sokat hallottam róla hogy külföldön mennyit lehet keresni a vendéglátózással. Igen ilyen lealacsonyító elnevezéssel illetik ezt a műfajt. Pedig rengeteg munka van benne. Arról nem is beszélve ha ezt egyedül csinálod akkor a súly óriási rajtad. Neked kell gondoskodnod mindenről. Szállítás, hangosítás, beszerelés, és a hangulat. Hatalmas felelősség van a zenész vállán amikor például egy esküvőn játszik mert valljuk be az emberek mire emlékeznek a buliból? A kajára?  A pincérekre? Talán csak akkor ha hatalmasat zakózik valamelyik a tortával. Vagy a vőfély dumájára? Nem! Arra emlékeznek hogy milyen volt a buli hangulata ami jórészben a zenésztől függ. Milyen hangulatot csinál a számsorrend választással a zenék igényes eljátszásaval stb.  Ugye ugye ? Mekkorát táncoltunk ... úgy elfáradtam hogy alig bírtam hazamenni ... vagy annyira denszeltem hogy a sarok csontom is elrepedt... igen volt ilyen is.

Ja és kimaradt az hogy milyen elképesztően drága a felszerelés. Van egy érdekes energiája a hangszereknek ...olyan mintha saját gravitációval rendelkeznének. Mivel minden buliban az összes részeg vagy rá akar esni a méregdrága zeneszerszámra vagy játszani akar rajta. Ilyenkor próbálsz egy emberhez már nem hasonlítható entitásnak finoman szólni hogy " légyszi ne.."... ezután van aki megérti ...van aki nem és jön a megveszem kilóra... Majd amikor szünetben ismét összefutsz vele és közlöd a hangszer árát ... kijózanodik és azon az estén már tuti hogy ő nem fog a közeledbe menni. Igazából nem ez volt a jellemző de ez is olyan mint minden feladat meg kell oldani. Azon kívül hogy zenész vagy még jól kell érteni az emberekhez is. ...és mivel te egy szolgáltatás vagy ezért nem sértheted meg a legfaragatlanabb vendéget sem. Meg ők sokan vannak te meg egyedül. " sok lúd disznót..." Tudod. 

Kicsit elég volt ebből és nekivágtam a nagy külföldnek. Gyorsan rájöttem hogy bizonyos mennyiségű alkohol után az emberek kezdenek nagyon hasonlóak lenni, csak esetleg más nyelven hörögnek a füledbe hogy mit játszál el " de most azonnal" . :) Egy hajón kezdtem és a világot négyszer kerültem meg.

De a vicc az hogy nagyon keveset láttam belőle az első utam alkalmával. Mert ezt is tanulni kell hogyan oszd be az időd hogy ne csak feladat legyen a zenélés hanem élvezet is. A második hajózás már rutinos volt mert szinte mindenhol szétnéztem ahol a hajó kikötött. Megismertem sok országot, embert és kultúrát. Voltak kedvesek és mogorvák. Egy volt mindig azonos és ugyanaz. A zene. A zongora billentyűinek érintése elfeledtette a távolságot, a honvágyat, és a valódi magányt. Sok ember között is lehet valaki magányos. Ezt is megtapasztaltam. Mi zenészek külön lények voltunk a hajón. Este ott ültünk a hangszer mögött majd napközben észre sem vettek minket. A többesszám a több zenésznek szól, mert több terem több zenész. De nem volt igazán összetartozó társaság a zenészek.... Biztos volt kis irígység, vagy csupán a fásultság. Minden este ugyanazt játszani 11 hónapon keresztül... talán érthető. De hatalmas rutin volt. Kint is és itthon is. Ha nagy színpadon állsz mint ismert előadó akkor nem találkozol olyan helyzetekkel mint ......igen mint amivel egy vendéglátós találkozhat. 

Miket tudnék mesélni .. de a titoktartás kötelez.....

Jó pár év munkával a hátunk mögött egyszer csak eljöhet egy olyan pillanat amikor válaszút elé állítanak minket vagy épp kész tényként közlik hogy pááá kedves páá!

 Elveszítjük a munkánkat. Van aki ezt úgy éli meg hogy az addig ismert világa darabokra hullik, veszélybe került az élete, miből fogom eltartani a családomat, nincs tovább. Valljuk be sokunknak az első gondolatai, szinte biztos hogy ezek.  A kis százalék aki nem erre gondol ...sőt talán még meg is könnyebbül ...azok igazi UFO-k. Vagy talán szerencsések hogy így tolerálják az ilyen eseményeket. De maradjunk a többségnél, vagyis nálunk.

 Az első sokk után jön a kemény és határozott gondolatok sora ... majd találok magamnak sokkal jobbat, nem ez a világ vége, majd jön az önvígasztalás ... nem is volt olyan jó ez a meló, nem volt lehetőség a továbbfejlődésre, a hülye kollegák, az idegesítő főnök... A lényeg hogy muszáj összeszedni magunkat mert ugye nincs más választásunk. De hogyan is kezdjünk neki? Rutin az már rég elmúlt mivel már hány éve meg volt a stabil helyünk.... Nézzük a hirdetéseket. Kézenfekvő hogy előszőr a neten kezdünk, majd beugrik hogy ... még régebben beszéltem a Zolival hogy náluk van felvétel és ... ááá de hagyjuk az blama lenne mert a Zolit mindig lenéztem hogy Ő csak annál a cégnél van... Szóval marad a netes állásvadászat. Először. :) Vegyük az alap példát sikerül találni egy ígéretes ajánlatot. A következő lépés behívnak interjúra. MICSODA???? Az meg mi a szösz?? A húszéves lányod megkérdezed mert ő már komoly rutinnal rendelkezik eme területen.  Tiszta égés a gyereked lát el tanáccsal. Oda a szülő iránti tisztelet. Ezen is túl vagy már. Tisztában vagy a részletekkel amik persze képlékenyek mert minden cég mást kérdez az álltalánosságokon kívül. Haladjunk. Eljött a nap ..felöltözöl elkocsikázol és vársz... vársz és vársz.. Mert persze nem csak te vagy és a sok jelentkező miatt csúszásban van az egész történet. Majd amikor végre sorra kerülsz szembesülnöd kell vele hogy nem csak a kint várakozó álláskeresők fiatalok ...hanem a ficsur is aki az interjút készíti veled.  Mondjuk meg őszintén több sebből vérzik a dolog de le kell nyelni a békát és válaszolni a sokszor furcsa és kínos kérdésekre. Olyan mintha a fiad vizsgáztatna a 2016 os új zenei irányzatokból. Igazi X-akta némelyik kérdés. De állod a sarat hisz már mennyi éve csinálod azt amit ők. Igaz hogy neked nincs róla papírod mert te ezekkel a dolgokkal együtt fejlődtél és alakultál és nem iskolában tanultad mint ez az öltönyös suhanc...de ... ugye neked nincs papírod. Vegyük a valószínűtlen de optimális helyzetet. Felvesznek. Na akkor hol az irodám? Hááát persze. Hiába van annyi év tapasztalatod... figyelj csak ez senkit nem érdekel. Ja.... de téged. De ez az önérzetesség  max annyit ér hogy marha kellemetlenül érzed magad hogy alárendelt vagy olyanoknak akik sokkal fiatalabbak ...tapasztalatlanabbak... és úgy egyáltalán az apjuk lehetnél. Mindent előről kell kezdeni.

Majd jön az igazán kijózanító pillanat amikor először utasít egy kölyök hogy csinálj neki kávét vagy vidd le a dossziét.... Persze ez is csak egy feladat. Meg kell csinálni és a motiváció hogy el kell tartani a családot, hiszen te vagy az erős és gondoskodni kell ...mert belénk van kódolva. Vígasztaljon az hogy az igazi hozzáértés utat tör és előbb utóbb meg tudjuk villantani azt a sok év tapasztalatot amit nem vehet el tőlünk senki. ..és végül is tulajdonképpen ez is egy tapasztalat..amit épp most szerzünk meg. Semmi nem tart örökké. A munka csupán egy elvégzendő feladat. Van sokkal fontosabb is mint a munka. Ráadásul idővel ha a kezdeti sokkon és kellemetlen helyzeteken vagy talán időszakon túl jutunk akkor egész jó dolog is kisülhet belőle. Valóban ugorhatunk olyan kategóriát amit az előző puha megszokott melóhelyen ahol valljuk be már el voltunk kényelmesedve... nem érhettünk volna el. Felfrissít a sok új ember, ráadásul ha fiatalok téged is sodornak magukkal filtalos lendületükkel és a tisztelet is megérkezik idővel, ha helyt tudunk állni.  Miért ne tudnánk hiszen már többet éltünk ...és az évek meg a tapasztalat.. :) 

A másik lehetőség pedig hogy legyél a magad ura. Csinálj vállakozást. Akkor nincs főnök. De ne feljtsük el hogy ebben az esetben mi vagyunk a frontvonalban, ha valami nem jó akkor nagy valószínűséggel mi leszünk a hunyók. De bátraké a szerencse és ki tudja lehet hogy erre születtünk. 

Összegezve soha nincs késő újba fogni vagy változtatni, mert manapság nincs biztos állás. Ne féljünk változtatni a korunk miatt meg főleg ne. Biztos nem lesz könnyű, de amikor réges régen indultunk akkor sem volt könnyű, csak hát már el lett felejtve. Nem az számít hány éves vagy hanem milyen fiatalnak érzed magad ... nagyon vagy csak fiatalnak.