canacsab

Már 14 évesen eldöntöttem hogy zenész leszek. Nem volt magasztos indok csupán imádtam a zenét. Na jó meg a csajok buktak a zenészekre...meg nem voltam egy sportos alkat. Akkor még. :) A lényeg hogy a döntés megszületett már csak hangszert kellett választani és gyerünk.  Persze nem volt ilyen egyszerű mert a zeneiskolában a "láttál-e már valaha csipkebokor rózsát" volt a legkeményebb zene és valljuk be nem valószínű hogy bármelyik kislány szívét megdobogtatta volna ennek a dalnak még egy virtuóz előadása sem.  Na meg a szolfézs... Nem elég hogy a suliban jegyeket osztogattak még itt is felelni meg marhaságokat tanulni.... Én zenélni akarok nem elméletekkel foglalkozni. Húú de bántam hogy akkor gyerekként nem tanultam meg azt a sok akkor feleslegesnek vélt anyagot. Kemény munkával az évek alatt kénytelen voltam bepótolni. Egy gyereknek azért nehéz ezt felfogni, amikor már ezrek előtt akar színpadra állni és begyűjteni az elismerő tapsot meg újjongást. Nem népdalokat  tanulni meg kottát olvasni. Szerencsére a szülők támogattak és gyorsan lett hangszer ... mi más zongora...

és amikor a kötelezők megvoltak akkor jöhetett a szabadon szárnyaló zenélés.  Az első saját szerzemények .. vagy valami olyasmik. Még szűz volt a fülem a kezem és azt gondoltam ez az év slágere. De nem! Ez sem vette el a kedvem. Tudtam hogy előbb utóbb eljön az én időm.  A menet az volt hogy referencia miatt kénytelen voltam megtanulni már híres előadók dalait. Mivel nem voltam ismert valami műsorral ki kellett állni az emberek elé. ...és talán majd egy Illés és egy Omega közé bepakolom a saját szerzeményem. Majd még több zenét megtanultam és egyszer csak már egy egész estét kitöltött a műsor. A fellépések először családi események, majd barátoknak és így tovább. 

Csak azt vettem észre hogy felnőtt lettem és nem a saját zenéket játszom hanem mások számait, feldolgozásokat és nem koncerteken hanem bálokon, esküvőkön zenélek. Lehetett vele keresni de ez igazán csak hobbinak volt mondható.  Egyszercsak lett vizsgám és hivatásos zenész lettem. Ekkor már izmos voltam. :)

Már sokat hallottam róla hogy külföldön mennyit lehet keresni a vendéglátózással. Igen ilyen lealacsonyító elnevezéssel illetik ezt a műfajt. Pedig rengeteg munka van benne. Arról nem is beszélve ha ezt egyedül csinálod akkor a súly óriási rajtad. Neked kell gondoskodnod mindenről. Szállítás, hangosítás, beszerelés, és a hangulat. Hatalmas felelősség van a zenész vállán amikor például egy esküvőn játszik mert valljuk be az emberek mire emlékeznek a buliból? A kajára?  A pincérekre? Talán csak akkor ha hatalmasat zakózik valamelyik a tortával. Vagy a vőfély dumájára? Nem! Arra emlékeznek hogy milyen volt a buli hangulata ami jórészben a zenésztől függ. Milyen hangulatot csinál a számsorrend választással a zenék igényes eljátszásaval stb.  Ugye ugye ? Mekkorát táncoltunk ... úgy elfáradtam hogy alig bírtam hazamenni ... vagy annyira denszeltem hogy a sarok csontom is elrepedt... igen volt ilyen is.

Ja és kimaradt az hogy milyen elképesztően drága a felszerelés. Van egy érdekes energiája a hangszereknek ...olyan mintha saját gravitációval rendelkeznének. Mivel minden buliban az összes részeg vagy rá akar esni a méregdrága zeneszerszámra vagy játszani akar rajta. Ilyenkor próbálsz egy emberhez már nem hasonlítható entitásnak finoman szólni hogy " légyszi ne.."... ezután van aki megérti ...van aki nem és jön a megveszem kilóra... Majd amikor szünetben ismét összefutsz vele és közlöd a hangszer árát ... kijózanodik és azon az estén már tuti hogy ő nem fog a közeledbe menni. Igazából nem ez volt a jellemző de ez is olyan mint minden feladat meg kell oldani. Azon kívül hogy zenész vagy még jól kell érteni az emberekhez is. ...és mivel te egy szolgáltatás vagy ezért nem sértheted meg a legfaragatlanabb vendéget sem. Meg ők sokan vannak te meg egyedül. " sok lúd disznót..." Tudod. 

Kicsit elég volt ebből és nekivágtam a nagy külföldnek. Gyorsan rájöttem hogy bizonyos mennyiségű alkohol után az emberek kezdenek nagyon hasonlóak lenni, csak esetleg más nyelven hörögnek a füledbe hogy mit játszál el " de most azonnal" . :) Egy hajón kezdtem és a világot négyszer kerültem meg.

De a vicc az hogy nagyon keveset láttam belőle az első utam alkalmával. Mert ezt is tanulni kell hogyan oszd be az időd hogy ne csak feladat legyen a zenélés hanem élvezet is. A második hajózás már rutinos volt mert szinte mindenhol szétnéztem ahol a hajó kikötött. Megismertem sok országot, embert és kultúrát. Voltak kedvesek és mogorvák. Egy volt mindig azonos és ugyanaz. A zene. A zongora billentyűinek érintése elfeledtette a távolságot, a honvágyat, és a valódi magányt. Sok ember között is lehet valaki magányos. Ezt is megtapasztaltam. Mi zenészek külön lények voltunk a hajón. Este ott ültünk a hangszer mögött majd napközben észre sem vettek minket. A többesszám a több zenésznek szól, mert több terem több zenész. De nem volt igazán összetartozó társaság a zenészek.... Biztos volt kis irígység, vagy csupán a fásultság. Minden este ugyanazt játszani 11 hónapon keresztül... talán érthető. De hatalmas rutin volt. Kint is és itthon is. Ha nagy színpadon állsz mint ismert előadó akkor nem találkozol olyan helyzetekkel mint ......igen mint amivel egy vendéglátós találkozhat. 

Miket tudnék mesélni .. de a titoktartás kötelez.....